Leírás:
2009. február 15-én a csíkszeredai EduTech Consulting cég szervezésében EURÓPAISÁG – HITELESSÉG - PROTOKOLL VENDÉGLÁTÓEGYSÉGEK VEZETŐINEK, VALAMINT ALKALMAZOTTAINAK ÉS SZÁLLÁSADÓKNAK című képzésre kerül sor a csíkszeredai Hargita Vendégváró konferenciatermében (Testvériség sugárút 30 sz.).
Előadó:
A képzést Görög Ibolya, a Magyar Közigazgatási Intézet akkreditált előadója tartja, aki több mint 12 évig hét magyar miniszter protokollfőnöke volt. Több könyvet publikált, melyek nagy példányszámban jutottak el eddig az érdeklődőkhöz.
A képzés célja:
A képzést Görög Ibolya, a Magyar Közigazgatási Intézet akkreditált előadója tartja, aki több mint 12 évig hét magyar miniszter protokollfőnöke volt. Több könyvet publikált, melyek nagy példányszámban jutottak el eddig az érdeklődőkhöz.
A képzés elvégzése után a résztvevő:
• Tisztában lesz azzal, hogy egyes európai országokban, illetve a különböző országokból idelátogatott vendégek esetében milyen alapvető illemszabályokat kell betartania;
• Kialakítja a vendéglátásban elengedhetetlen vendégcentrikus gondolkodásmódot, korszerű menedzserszemléletet, amelynek segítségével képes lesz a vendéglátó üzlet hatékony menedzselésére, valamint a szállodai szakmai ismeretek és az üzleti kapcsolatok ápolására;
• Hivatalos összejöveteleken hibátlanul viselkedik, az alkalmat fesztelenül, saját kommunikációs hasznára fordítva tudja kezelni;
• A hivatali protokoll keretén belül hibátlanul használja annak kellékeit, mint pl. a telefon, a névjegy, a meghívó, a különféle rangsorok.
A képzés programja:
- 2009. február 15. -
| 08.30 – 09.00 | Regisztráció |
| 09.00 – 10,30 | A viselkedéskultúra helye a kommunikációban (törvény, erkölcs, konvenció). • Non-verbális kommunikáció és a hitelesség. • Testbeszéd. • Zónák. • Öltözködés. • Biológiai megnyilvánulások kezelése |
| 10.30 – 10.45 | Kávészünet |
| 10.45 – 12.30 | A megszólalás hitelessége: tegezés, magázás, megszólítás szóban és írásban. • Bemutatkozás, bemutatás. • Telefonálás. • Vezető és beosztott közötti viszony • A vendéglátós, szállásadó megjelenése, higiéniája. Extra követelmények. Tegezés, magázás, megszólítás |
| 12.30 - 13.15 | Ebédszünet |
| 13.15 - 15.00 | Vendég érkezése, távozása. • Köszönés • Kísérés • Kínálás • Problémás helyzetek feloldása • Konfliktusok kezelése (leöntöm, elfelejtem, stb.) |
| 15.00 - 15.15 | Kávészünet |
| 15.15 - 16.30 | Étkezéses alkalmak szervezése • Fajtái • Célja • Hivatalos étkezéses alkalmak rendezése és stratégiájuk: egy pohár pezsgő; koktél; állófogadás; buffet dinner, díszétkezés |

Személyre 


