Instagram icon    +40-740-367023    office@********************
hu ro

AZ EDUTECH RENDEZVÉNYEK

3 ALAPPILLÉRE

1
Megkeressük az adott téma
LEGHITELESEBB ELŐADÓJÁT
Legalábbis minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Akkor élesítünk egy-egy képzést vagy tréninget, ha megtaláltuk a téma egyik legjobb előadóját, mert azt akarjuk, hogy a résztvevőink minden kérdésükre választ kapjanak.
2
A képzések SZÉLES PALETTÁJÁT
tesszük elérhetővé
Évekkel ezelőtt megálmodtunk egy olyan képzési központot, ahol egy helyen elérhető szinte minden képzés, amire egy cégnek szüksége lehet: a konfliktuskezeléstől az értékesítésen át egészen az ügyfélkapcsolatok kiépítéséig. Aztán az álomból valóság lett – és az Edutech nevet kapta.
3
GYAKORLATBAN ALKALMAZHATÓ
információkat adunk át
Azt valljuk, hogy egy képzés akkor éri meg az árát, ha a résztvevők a nap végén azzal az érzéssel állnak fel, hogy zsong a fejük az átadott tudásmennyiségtől (a szó legpozitívabb értelmében). És ezeket az információkat egy kiadós alvás után azonnal át tudják helyezni a gyakorlatba.

Mit talál meg az Edutech-nél?

Továbbképzéseket,
tréningeket

Naprakész szakmai
tudást

Cégre szabott
tematikájú képzéseket

Néhány nagyobb ügyfelünk


Ők már részt vettek a kurzusainkon/tréningjeinken

Az Edutech mindig olyan képzéseket szervez, ami aktuális, igényes, és ezt a legjobb szakemberekkel tartja.

Quotes Quotes
Kovács Árpád
Menedzser
Képzett előadók, jó helyszín, fontos téma = SIKER!
Quotes Quotes
Szilágyi Szabolcs
Színes, rendkívül hasznos tréning. Az elméleti és gyakorlati rész egyensúlyban volt. Mindenkinek ajánlom, aki nemcsak helyesen, szépen szeretne beszélni, hanem a testi-szellemi épülése is érdekli. Quotes Quotes
egy elégedett résztvevőnk véleménye
a beszédtechnika és önismereti tréningünkről
Kiválóan összeállított tréning volt. Érdekes és nagyon tanulságos két napot töltöttem el, ami alatt megismerhettem a típusomnak és egyéniségemnek legmegfelelőbb színvilágot az öltözködés, a smink és a hajszín vonatkozásában. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki igényes a megjelenésére. A szervezés is és az előadó is profi volt. Quotes Quotes
Becze - Máthé Gyöngyvér,
a Hargita Vendégvaró ügyvezetője
a stílusos nő tréningünkről
Nagyon jók és színvonalasak az Edutech képzések.
Quotes Quotes
M. Szilárd
"Akik licitekkel kell foglalkozzanak, főként megrendelő oldalon, nagyon ajánlott."
Quotes Quotes
Szabó István
Regional Sales Manager
a közbeszerzés képzésünkről
Örülök, hogy a gyakorlatban is bemutatták a modern ételek, a reformkonyha különlegességeit az ebben tapasztalt szakemberek. Quotes Quotes
Lukács István,
Korona Panzió és Étterem tulajdonosa, Csíkszereda
Tanulságos, a mindennapi üzleti életben alkalmazható, gyakorlatias tréning volt, mindenkinek ajánlom, mert bármilyen szakterületen használható. Quotes Quotes
Biró László,
a Bi-Turn Kft. igazgatója
az üzleti tréningjeinkről
Jó döntés volt, hogy elmentem a képzésre, és remélem résztvevője leszek még további tréningeknek, előadásoknak. A szervezés profi módon zajlott, a tematika jól volt összeállítva.
Quotes Quotes
egy elégedett hallgatónk véleménye
a projektmenedzsment képzésünkről

Ezt írták rólunk

Tonk Emil

marketingguru az Edutech szervezésében tartott előadást Sepsiszentgyörgyön.
Az interjú letölthető.

Görög Ibolya
Protokollszakértő adott tanácsokat
Az Edutech Consulting Kft. képzéssorozatának részeként valósult meg az Európaiság - Hitelesség - Protokoll nevet viselő előadás. Tovább >>


Kelemen Tamás
Lean menedzsment - kis cégnél és nagyvállalatnál egyaránt gyakorlatba ültethető? Tovább >>

Vágyi Ildikó
Smink-, stílus-, öltözködési és színtanácsadóra érdemes hallgatnia
Tovább >>
 A sütik segítenek szolgáltatásaink biztosításában. A weboldal további használatával beleegyezik a sütik használatába! ELFOGADOM