Kommunikáció és konfliktuskezelés
Hatékony kommunikáció az emberi kapcsolatokban
Kezdés: 2019. júl. 17. 17:00
Időtartam: 2 óra
Jelentkezési határidő: 2019. júl. 17.
Helyszín: Marosvásárhely - Forradalom (Revoluţiei) utca 1 szám, Köpeczi-Teleki ház
Feliratkozom

Hatékony kommunikáció az emberi kapcsolatokban

Hatékony kommunikáció az emberi kapcsolatokban  image

„A kommunikáció a legnagyszerűbb eszköz és fegyver ezen a világon.”
– Zach LeBeau

A hatékony kommunikáció tanulható, erre pedig nemcsak egy cégvezető vágyik, hanem mindenki, aki nap mint nap emberekkel dolgozik.

Bár gyermekkorunk óra kommunikálunk, a felnőtté válásunk során elsajátított eszköztár kevésnek bizonyulhat az emberi kapcsolatainkban.

Gondoljon csak bele, mennyivel könnyebb lenne az élete, ha a környezetében élők érthetően – még csak nem is tökéletesen – fejeznék ki magukat és aktívan hallgatnának, tehát figyelnének a másik mondandójára anélkül, hogy a szavába vágnának vagy elkalandoznának.

Egy ilyen világban lényegesen kevesebb lenne a semmibe tartó veszekedés.

Főleg akkor, ha ez kiegészül a tudatos konfliktuskezeléssel. Tapasztalatból tudjuk, hogy sokan abba a hibába esnek, hogy a konfliktust ördögtől valónak bélyegzik. Pedig egyáltalán nem az, épp ellenkezőleg: ösztönzi a fejlődést, segít előrelépni és megoldást találni.

Persze csak akkor, ha ezeket a helyzeteket nemcsak Ön, hanem a környezetében élők is tudják kezelni – e nélkül ugyanis a sértődésbe torkolló, destruktív viták lesznek általánosak. Nem állítjuk, hogy ezeket az ismereteket könnyen el lehet sajátítani.

Milyen sokszor előfordul az, hogy félreértenek bennünket.
Hogy nem azt közvetítjük a mindennapi közlési viszonyaink során, amit és ahogyan szeretnénk.
Mi lehet ennek az oka?
Amit mondunk, vagy ahogyan mondjuk?

Az emberek közötti kommunikációnak nem kell folyamatos küzdelemnek lennie.

A differenciáló kommunikáció-pszichológia nyolc különböző kommunikációs stílust tart számon:
- a segítségre szorulót,
- a segítőt,
- az önfeláldozót,
- a leértékelőt,
- az önigazolót,
- a kontrollálót,
- a távolságtartót
- a dramatizálót.

Ha megismerjük a saját és a mások stílusát, akkor könnyebben megértethetjük magunkat másokkal, és másokat is könnyebben érthetünk meg.
Vannak azonban olyan esetek, amikor a bántó megjegyzések állandósulnak, és tehetetleneknek érezzük magunkat a mindennapi élethelyzeteinkben, legyen szó akár a munkahelyünkről, akár a családi kapcsolatainkról. A szóbeli sértegetésekre remek megoldást nyújt a verbális önvédelem technikája, amely könnyedén elsajátítható és hatékonyan alkalmazható.

Dr. Gyéresi Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa segít a válaszok megtalálásában. Előadása során feltérképezzük a leggyakoribb kommunikációs hibákat, és közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, az elérendő céljainkhoz.

Dr. Gyéresi Júliáról
  • Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa
  • Beszédtechnika tanár, hangfejlesztő tréner
  • Huszonnyolc éve oktat beszédet egyetemeken, kurzusokon (külföldön és belföldön egyaránt): beszédtechnikát, valamint kommunikáció orientált, nyelvi készségeket fejlesztő beszédet, hatékony és asszertív munkahelyi, valamint munkahelyen kívüli kommunikációt, stressz - és konfliktuskezelést.

Az előadást ajánljuk:
mindenkinek, akinek naponta hatékonyan és célravezetően kell kommunikálnia
Részletek
Időpont: 2019. július 28., 17:00 - 19:00 óra között
Részvételi díj: 80 lej
Helyszín: Marosvásárhely, Forradalom (Revoluţiei) utca 1 szám, Köpeczi-Teleki ház, 1. emelet

Előadő: Dr. Gyéresi Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, hangfejlesztő tréner
Emberileg, szakmailag segít fejlődni, azzal, hogy javítja a beszédtechnikát, megtanítja a kommunikáció, konfliktuskezelés alapjait.

Érdeklődni:
Tel.: 0740-367023
email: office@edutechconsulting.ro

 A sütik segítenek szolgáltatásaink biztosításában. A weboldal további használatával beleegyezik a sütik használatába! ELFOGADOM